• Glass Talent: Lendvai Péter Gergely

Glass Talent: Lendvai Péter Gergely

Lendvai Péter Gergely (1977) kaposvári üvegművész kerámia szakon kezdte tanulmányait. Felsőfokú tanulmányait Budapesten folytatta a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán, ahol Eszik Alajos és Kocsis Imre festőművészek voltak  mesterei. 2002-ben végzett, ebben az évben volt a Szilikát Tanszék üveg szakának hallgatója, ahol Gonsales Gábor és Bohus Zoltán üvegtervezők ismertették meg a mesterséggel. 2002 óta ő is foglalkozik oktatással különböző szakiskolákban.

23 éves kora óta tagja a Fiatal Üvegművészek Egyesületének, emellett 2001-2008 között a SoBaBu Vizuális Művészeti Egyesület tagja volt. Diplomaszerzésének évében került be a Magyar Grafikusművészek Szövetségébe és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe (MAOE). Az egyesülettől három alkotói ösztöndíjat is elnyert, továbbá 2002-ben a Diploma-díjat is megkapta.

Eddig tizenhat egyéni és számos csoportos kiállítás van a háta mögött Magyarország szerte, illetve Horvátországban, az Egyesült Királyságban és Új-Zélandon is állított ki. Új-Zélandon a Hutt Art Society tagja is volt 2008 és 2011 között, és ugyanitt 2010-ben a Yellow Pages Art Awards második helyezettje lett.

2007 és 2012 között Új-Zélandon élt, amely komoly befolyással volt művészetére, a polinéz kultúra jellegzetes karakterisztikája alkotásaiban is megjelenik. Sokszor hutaüveget és sárgarezet ötvöz, de műveiben megjelennek egyéb réz- és üvegfajták, valamint az ezüst-nitrát is.

Ars poetica-ja: “titkos beavatás. Így érzem minden alkalommal, amikor az üveg a legelemibb ősi formájában izzik a szemem előtt. Hogy mit szeretnék? Visszaadni ezt a misztériumot, ezt a varázslatot, azt a bizsergést, amit az ember akkor érez, amikor rájön saját esendőségére, érzi a világegyetemben elfoglalt jelentéktelenségét. Közvetíteni égi és földi szférák között.”

Munkásságát Instagramon érdemes követni.